

Mindenségit!
Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely
A világ megváltása tudománnyal, művészettel, pszichológiával, szociológiával, Varga Tóth Róbert újságíróval, Pázmándi Gergely zenésszel és vendégeikkel.
Episodes
Mentioned books

Oct 19, 2022 • 1h 35min
#24 - Dobronay László: Odaát megtapasztaltam, hogy mindent a szeretet vezérel
Találkozott az apjával. Fiatal volt, életerős, boldog. Nem így emlékezett rá, sosem látta ilyen fiatalon. Nem láthatta. Akkor ismerkedett meg az anyukájával. Találkozott másokkal is, mind most keltek át. Hogy hová? Akkor és ott még nem tudta. De aztán találkozott önmagával is. Látta magát kívülről, amint ül az autóban, összetört ábrázattal. De hogyan lehetséges ez? Megtörtént valóban? Vagy csak az elméje játéka? Akárhogy is: Dobronay László filmrendező életét, életről alkotott képét alapjaiban változtatta meg az az 1993-as baleset. 4 perc 32 másodpercig volt a klinikai halál állapotában. Olyan helyeken járt, amire nincsenek szavai. És mégis megpróbálta nekünk elmondani, mit tapasztalt odaát, a túlvilág kapujában.Dobronay László: https://www.facebook.com/dobronay#podcast #dobronaylaszlo #boldogság #életmód #szeretetKövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Támogatni itt tudjátok a munkánkat:https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xmlMűsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál:Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón:Salamon Zalánhttps://www.facebook.com/salamon.zalanHelyszín:Úri cipő - kaptafahttps://www.facebook.com/kaptafabarhttps://welovebudapest.com/cikk/2022/3/11/gasztro-egy-rantott-kovaszos-uborkat-es-egy-defibrillatort-szeretnek-a-kaptafa-vendegei-voltunkÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huMindenségit! © 2022 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Oct 2, 2022 • 1h 4min
#23 - Mérő László: Hülyeségekkel nem foglalkozom
Ezúttal (is) jól föl volt adva a lecke a mindenségites csapatnak, tudniillik egyikük sem egy matekzseni, erre meghívták az ország legismertebb matematikusát, Mérő Lászlót, és már az első percben megadták az alaphangot a beszélgetéshez, amennyiben kiderült róluk, hogy még 23-ig sem tudnak elszámolni. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékének professor emeritusát ez a legkevésbé zavarta, sörkorcsolyázgatva mesélte el, hogy kb. a mesterséges intelligenciának köszönhetően lett belőle pszichológus is, hogy szerinte korunkban mennyire fontos a pénz, hogy milyen tapasztalatokat szerzett, amikor Sárazsadányba ment szavazatot számlálni, illetőleg, hogy miért nem tart a globális felmelegedéstől. Spoiler: statisztikailag elég gyatra eredménnyel szokott sikerülni, amikor az emberiség jóslásokkal próbálkozik, még akkor is, ha tudományos adatokból indul ki. Mérő hatalmas intellektusú ember, ám az sem mellékes, mennyire könnyedén, a világgal harmóniában éli mindennapjait. Ezt is tanulni lehet tőle.#mindenségit #podcast #boldogság #tudomány #mérőlászló #pszichológia #mesterségesintelligenciaKövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xmlMűsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál:Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.facebook.com/salamon.zalanHangtechnikai partnerünk:MicroSound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huHelyszín:Úri cipő - kaptafahttps://www.facebook.com/kaptafabarMindenségit! © 2022 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Sep 23, 2022 • 1h 51min
#22 - Garai Cintia: Az érintetlen természetből hazajöttem, és kidobtam majd mindenem
Nem bírtunk betelni ezzel a Nővel, ezért mielőtt – szeptember végén – visszautazott volna Kongóba a bonobóihoz, meghívtuk még egyszer, hogy részletesen meséljen arról, hogyan lett rezervátum igazgató, hogyan él odakint, miként küzd meg az országot a velejéig átszövő korrupcióval; meg a félelmeivel, amiből ugyan nincs sok, de amióta belecsapott egy villám, azóta speciel a villámlástól fél. Érdekes, a hajózástól nem tart, pedig hajótörést is szenvedett. Talán mert a halállal más a viszonya, mint nekünk, akik Európában élünk. Afrikában a halál a természet velejárója, naponta szembesülnenk vele. Hogy miként formálták az értékrendjét a kongói évek, arról is részletesen beszélt nekünk ez az apró, mégis szuperhősök erejével felvértezett amazon, Garai Cintia.Garai Cintia: https://pulitzercenter.org/people/cintia-garaiKövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xmlTámogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalanHelyszín: Úri cipő - kaptafahttps://www.facebook.com/kaptafabarhttps://welovebudapest.com/cikk/2022/3/11/gasztro-egy-rantott-kovaszos-uborkat-es-egy-defibrillatort-szeretnek-a-kaptafa-vendegei-voltunkHangtechnikai partnerünk: MicroSound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huMindenségit! © 2022 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 30, 2022 • 1h 35min
#21 - Dr. Miklósi Ádám
Mindannyian imádjuk a kisállatokat, közülük pedig a kutyusokat talán a többieknél is jobban. Örülünk, amikor örülnek nekünk a munkánkból hazaérkezvén, vagy reggel, amikor még a nevünket sem tudnánk kimondani, de egy nedves orr és nyelv már tócsát nyalt az arcunkra.Közben vajon hányan tudjuk, hogy mi motiválja szeretett Rexünket és Tappancsunkat a hozzánk való hűséges kötődésre? Mi zajlik egy kutya fejében? Mennyit ért abból, amit mondunk neki? Miért nem farkas a kutya és miért nem kutya a farkas?És mi köze van a kutyának az etorobotikához? És mi az az etorobotika?!Ilyen és ezekhez hasonló érdekes kérdések kavalkádját rágjuk át Dr. Miklósi Ádám etológus professzorral.Dr. Miklósi Ádám:http://etologia.elte.hu/en/cv-prof-adam-miklosi/Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xmlTámogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitMűsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál:Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón:Salamon Zalánhttps://www.facebook.com/salamon.zalanHelyszín: Úri cipő - kaptafahttps://www.facebook.com/kaptafabarhttps://welovebudapest.com/cikk/2022/3/11/gasztro-egy-rantott-kovaszos-uborkat-es-egy-defibrillatort-szeretnek-a-kaptafa-vendegei-voltunkMindenségit! © 2022 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 14, 2022 • 1h 18min
#20 - Dr. Solymosi Tari Emőke: Zenében élünk
A legtöbben élvezeti cikként, sokszor kifejezetten luxusként tekintünk a zenére és a többi művészetre, azok tanulására. Nincs is gond azzal, ha élvezzük a művészetet, de az alkotásnak, a kreativitás megélésének - legyen az passzív, vagy aktív - sokkal nagyobb jelentősége és hatása van ránk, emberekre nézve, mint azt sejtjük. Dr. Solymosi Tari Emőke zenetudós többek között arra is felhívja a figyelmet a Mindenségit! jubileumi 20-ik adásában, hogy milyen megdöbbentően pozitív hatása van a zenetanulásnak az agy fejlődésére és működésére. Ugyanitt meg kell jegyeznünk, hogy ez csak a jéghegy csúcsa annak a csodálatos kedvességnek, pozitivitásnak, szeretetnek és tudásnak, ami Emőkéből áradt reánk. A szeretet, az alkotóenergia és az intellektus együttese csodákra képes!Dr. Solymosi Tari Emőke: https://mmakademia.hu/alkoto/-/record/MMA41701Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar https://welovebudapest.com/cikk/2022/3/11/gasztro-egy-rantott-kovaszos-uborkat-es-egy-defibrillatort-szeretnek-a-kaptafa-vendegei-voltunkMindenségit! © 2022 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 31, 2022 • 1h 8min
◇special◇⎜Hrutka János: Az élsport miatt sok minden kimaradt az életemből
Ilyen sem volt még. Vendégségben voltunk házigazdák. A Mindenségit! podcast történetében először meghívták stábunkat egy külső helyszínre, július közepén a Bánkitó Fesztivál Szájensz Szeánsz programsorozatán vettünk részt. Vendégünk ezúttal Hrutka János korábbi válogatott labdarúgó volt, aki bajnokságot nyert itthon a Fradival, Németországban a Kaiserslauternnel, ma, pályafutása befejeztével mégsem olyan értékrend szerint él, amilyet egy volt klasszis futballistától gondolnánk. Rudival élsportról, sztereotípiákról, kultúráról, családról beszélgettünk, megvitattuk, miért érezte fontosnak kilépni a komfortzónából, miért ugrott le Európa legmagasabb bungee-jumpingjáról, s miért imád fesztiválokra járni. Ideális vendég volt e különleges alkalomhoz, ez a vágatlanul közölt videónkból vélhetően ki is derül.#hrutkajános #foci #mindenségit #podcast #bánkitó #szájenszszeánsz #életmód #boldogságHrutka János: https://www.facebook.com/hrutkahu https://www.instagram.com/hrutkajanos/Bánkitó Fesztivál: https://www.facebook.com/bankitofeszt Szájensz Szeánsz: https://www.facebook.com/szajenszszeansz Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitMűsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Mindenségit! © 2022 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 20, 2022 • 1h 54min
#19 - Garai Cintia: Az ember még a majmoktól is tanulhatna
Az emberiség egy igen érdekes faj, mely szünet nélkül feszegeti saját és szülőbolygója határait. Modern történetében alig telt el nap háború nélkül, ideológiái és filozófiái a béke és virágzás mellett szenvedést és halált is képesek alázúdítani, miközben a Föld bolygó korlátlan urának tekinti magát. Ehhez képest a bonobók (fajunk egyik legközelebbi rokonai) egészen békés szociális szerveződésben élnek, s velünk ellentétben matriarchális társadalmat alakítottak ki maguknak. Hazájátol távol, a Kongó-medence eldugott dzsungeleiben egy törékeny magyar lány, Garai Cintia a bonobók kutatásával és megmentésével foglalkozik. Beszélgetünk főemlősökről, monogámiáról, poliandriáról, bozóthús-kereskedelemről, és arról, hogy Cintia hogyan grasszál hajnali háromkor egyedül - a kongói őserdőben. Garai Cintia: https://pulitzercenter.org/people/cintia-garai Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalánhttps://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar https://welovebudapest.com/cikk/2022/3/11/gasztro-egy-rantott-kovaszos-uborkat-es-egy-defibrillatort-szeretnek-a-kaptafa-vendegei-voltunk Mindenségit! © 2022 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jun 5, 2022 • 1h 22min
#18 - Kőváry Zoltán: Engedd, hadd fájjon!
Ha nem is egy Michelangelo, Van Gogh, Mozart vagy József Attila, de benned is ott rejlik az alkotó. Meglehet, mélyen van, nem is tudsz róla, pedig csak arra vár, hogy felszínre hozd és megismerkedjetek. Nem tudod, hol keresd? Eláruljuk! Az álmaidban! Aztán elválik, mi születik e találkozásból, lesz-e belőled művészóriás vagy csak magadnak fogsz írogatni, kerámiákat készíteni, de hogy jó (jobb) lesz neked, azt akár kőbe is véshetjük. Nem magunktól vagyunk ám ennyire biztosak ebben, hanem mert beszélgettünk Kőváry Zoltánnal, aki pszichológusként a kreativitást kutatja, több könyvet publikált a témában, nem mellékesen rock zenész, a The Trousers nevű banda frontembereként ugyancsak alkot. Zolival az ihletről, az élet fájdalmas pillanatai megélésének fontosságáról beszélgettünk, a mai felszínes fogyasztás káros hatásairól, és arról, miért baj, hogy eltávolodtunk a természettől. Nemcsak művészeknek kötelező tehát a legújabb adásunk.The Trousers: https://www.facebook.com/thetrousers Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

May 30, 2022 • 1h 15min
#17 - Dietz Gusztáv (Cápa): 10 év drog, 10 év bunyó, 10 év szerelem
Magasság, mélység.Győzelem, vereség.Gyengédség, ütőtáv.Érzelmesség, harag.Elfogadás.Menekülés.Függőség.Akarat.Harc.Túlélés.Túlélés.Túlélés.Szerelem.Őszinteség.Önazonosság.Intelligencia.Bevállalás.Színészet.Család.Dietz Gusztáv.https://www.instagram.com/dietzgusztav/Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitp...Instagram: https://www.instagram.com/mindensegit...Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZ...Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast...TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/fee...Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitMűsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi Gergely Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

May 20, 2022 • 1h 15min
#16 - Dr. Zacher Gábor: Mióta világ a világ, drogozunk
Önámítás arra számítani, hogy az emberiség életéből eltűnnek a tudatmódosító szerek. Amióta megjelentünk a Földön, gombákat meg kérgeket rágunk, békákat nyalogatunk, csak hogy látomásaink legyenek. Füvet szívunk és kitaláljuk, hogyan állítsunk elő sört és bort, hogy emelkedettebb hangulatba kerüljünk. És nem csak mi vágyunk erre: állatok is előszeretettel bódítják magukat. Hogy miért? Dr. Zacher Gábornak erre roppant frappáns válasza van: “Mert jó”! A neves oxilógussal drogokról, függőségekről beszélgettünk, hogy miért gyilkolhatjuk alkohollal magunkat, rápippantani egy jointra ugyanakkor miért törvénytelen? Kiderült, valóban egymillió alkoholista országa vagyunk-e, hogy csak a nagyvárosokban dívik-e a herbál, és miért jó attól a villamosmegállóban önkívületben fetrengeni? Vagy az már nem jó? A ‘82 óta mentőző szakembernek mindenre volt válasza.Dr. Zacher Gábor: https://www.facebook.com/profile.php?id=100044388310926 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices


