Mindenségit!

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely
undefined
Sep 4, 2023 • 1h 39min

#61 - Pogátsa Zoltán: Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás

A globális felmelegedés következtében 2050 körül kétmilliárd ember indul útnak az élhetetlenné váló területekről a fejlettebb, északi országokba, politikai instabilitást okozva; az élelmezés akadozik, éhínség pusztít, fegyveres konfliktusok alakulnak ki és háború dúl a megcsappanó erőforrásokért.Ez nem egy utópisztikus film forgatókönyve. Hanem a világ legjelentősebb szervezeteinek, tudósainak a víziója arról, mi történik belátható időn belül a civilizációnkkal, ha nem hagyunk fel a kapitalizmussal, a Földet szemétteleppé tevő, kizsákmányoló, a természetet elpusztító tébollyal. Nincs sok időnk: cselekedni kell. Lehet, persze, elektromos autóval közlekedni, lehet szelektíven gyűjteni a szemetet, lehet fát ültetni, ám a kapitalista nagytőke által foglyul ejtett politikusokat kellene mihamarabb olyanokra cserélni, akik meglépnék a szükséges intézkedéseket. Legalábbis Pogátsa Zoltán szociológus közgazdász szerint ez az egyik legfőbb feladatunk. Beszélni, beszélni kell a problémáról, hogy minél szélesebb körben döbbenjenek rá az emberek, csak ezen az úton tudunk kikecmeregni abból a pöcegödörből, amibe nyakig merültünk. Nagyon fontos beszélgetés ez! Hallgassátok, és küldjétek el az ismerőseiteknek! Nélkületek nem megyünk semmire.Pogátsa Zoltán:https://open.spotify.com/show/2ALVhJ5CTr9sQbl2deblHi?si=b7573b4f4ae34b6ehttps://ujegyenloseg.hu/author/pogatsa_zoltan/https://www.lira.hu/hu/szerzo/pogatsa_zoltan#pogátsazoltán #gazdaság #politika #klímaválság #migráció #háború #kapitalizmusKövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.instagram.com/salamonzalan/Helyszín: Úri cipő - kaptafahttps://kaptafa.hu/https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeliÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huSzámítástechnikai partnerünk a We Love Apple.http://bit.ly/438ZPpXMindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
undefined
Aug 27, 2023 • 1h 5min

#60 - Paksi András: Wim Hof Módszer, Veszélyek, Halálesetek, Biztonság, Egészség

Wim Hof, a Jégember neve biztosan ismerősen cseng már a számotokra, ahogy valószínűleg Paksi Andrásé is, aki - amellett, hogy másodszor fogadja el a Kaptafába szóló meghívásunkat - maga is a Wim Hof Módszer instruktora, emellett tréner, coach és az EGÉSZ-séges élet híve.Andrással a közelmúltban bekövetkezett és a Wim Hof módszer légzésgyakorlataihoz köthető halálesetekről, az azokat a szélesebb nyilvánosság előtt meglebegtető Scott Carney tényfeltáró újságíró állításairól, illetve a módszer esetleges veszélyeiről és helyes alkalmazásáról beszélgettünk.Paksi András:https://paksiandras.com/Wim Hof Method:https://www.wimhofmethod.com/Wim Hof Módszer Paksi András WHM instruktorral:https://www.facebook.com/groups/1174100559902339#wimhofmódszer #paksiandrás #biztonság #egészség #önfejlesztés #hidegvíz Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.instagram.com/salamonzalan/Helyszín: Úri cipő - kaptafahttps://kaptafa.hu/https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeliÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huSzámítástechnikai partnerünk a We Love Apple.http://bit.ly/438ZPpXMindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
undefined
Aug 24, 2023 • 1h 53min

VIP - Csanád Máté: 50 éven belül sikerül az einsteini és a kvantumfizikát egyesíteni

A Mindenségit! Podcast #26 epizódjának feljavított és bővített változata Csanád Máté részecskefizikussal.Ha több ilyen Mindenségit! videót szeretnél látni, vagy hallgatni, légy Patreon csapatunk tagja itt:https://www.patreon.com/mindensegit#csnádmáté #fizika #kvantum #oktatás #tudomány #edukáció Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.instagram.com/salamonzalan/Helyszín: Úri cipő - kaptafahttps://kaptafa.hu/https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeliÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huSzámítástechnikai partnerünk a We Love Apple.http://bit.ly/438ZPpXMindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
undefined
Aug 22, 2023 • 1h 58min

VIP - Dobronay László: Odaát megtapasztaltam, hogy mindent a szeretet vezérel

A Mindenségit! Podcast #24 epizódjának feljavított és bővített változata Dobronay László filmrendezővel és túlélővel.Ha több ilyen Mindenségit! videót szeretnél látni, vagy hallgatni, légy Patreon csapatunk tagja itt:https://www.patreon.com/mindensegit#dobronaylászló #halál #élet #túlélés #szeretet #istenKövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.instagram.com/salamonzalan/Helyszín: Úri cipő - kaptafahttps://kaptafa.hu/https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeliÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huSzámítástechnikai partnerünk a We Love Apple.http://bit.ly/438ZPpXMindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
undefined
Aug 22, 2023 • 2h 25min

VIP - Kiss László: Nincsen B Tervünk a Földre!

A Mindenségit! Podcast #3 epizódjának feljavított és bővített változata Kiss László csillagásszal.Ha több ilyen Mindenségit! videót szeretnél látni, vagy beszélgetést hallgatni, légy Patreon csapatunk tagja itt:https://www.patreon.com/mindensegit#tudomány #csillagászat #kisslászló #jameswebbspacetelescope #edukációKövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.instagram.com/salamonzalan/Helyszín: Úri cipő - kaptafahttps://kaptafa.hu/https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeliÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huSzámítástechnikai partnerünk a We Love Apple.http://bit.ly/438ZPpXMindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
undefined
Jul 16, 2023 • 2h 14min

#59 - Dr. Horváth Ákos: Atomenergia, Maghasadás, Biztonság, Kockázatok, Paks II

Az energia kérdésköre kikerülhetetlen civilizációnk jövője szempontjából. Podcastünk műsorfolyamában többször értekeztünk már a fosszilis és a megújuló energia előnyeiről és hátrányairól, és az eddigi beszélgetések alapján azt látjuk, hogy mindkét ágazat olyan problémákat hordoz genetikájában, amikkel így vagy úgy, de meg fog gyűlni a bajunk, sőt: bizonyos következményekkel már most is keményen küzdünk. Ha nyers a közepe, az a baj, ha nincs hangja és nem berreg, az a baj. A fosszilis energiára a jelen állás szerint száz évnél tovább nem számíthatunk, a megújuló energia pedig csak addig újul meg, amíg süt a nap és van honnan kibányászni a napelemekhez és az akkumulátorokhoz szükséges ásványokat és egyéb nyersanyagokat, amik kitermelése egyébként is a fosszilis energia felhasználására alapul és nagyon környezetszennyező.De mi a helyzet az atomenergiával? Hogyan működik egy atomerőmű? Mi szükséges a működéséhez? Mennyi idő múlva fogynak ki az atomerőművek létrehozásához és működtetéséhez szükséges nyersanyagok? Mennyi ideig képes működni egy atomerőmű? Mennyire biztonságos ez a technológia? Mennyire szennyező? Milyen kockázatokat hordoz? Magyarország milyen kapcsolatban áll az atomenergiával? Mi újság, Paks II?Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre adott türelmes és kimerítő válaszokat Dr. Horváth Ákos fizikus, az Atomenergia-kutató Intézet igazgatója, az Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója.Dr. Horváth Ákos:https://www.ek-cer.hu/atomenergia-kutato-intezet/#atomenergia #horváthákos #fosszilisenergia #atom #politika #tudományKövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.instagram.com/salamonzalan/Helyszín: Úri cipő - kaptafahttps://kaptafa.hu/https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeliÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huSzámítástechnikai partnerünk a We Love Apple.http://bit.ly/438ZPpXMindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
undefined
Jul 9, 2023 • 1h 40min

#58 - Pintye Tímea: Digitális Nomád, Önmegvalósítás, Utazás, Szabadság, Muay Thai

Felkelsz reggel, lesétálsz a tengerpartra, úszol, vagy futsz egyet, délben ebéd, aztán egy kis munka a laptopodon a parti kávézóban, délután edzés, este rájössz, hogy most már eleged van Hawaiiból, mi lenne, ha átugranál két hétre Mexikóba? Átugrasz, három hét múlva Balin vagy, majd Tenerifén, aztán Egyiptomban, a reggel épp ott ér, ahol akarod. Ki ne akarna ilyen káprázatos életet, nem? És mégis valamiért kevesünknek adatik meg. Miért? Mi kell ahhoz, hogy valaki a létezés e felemelő szabadságát megvalósítsa? Megkérdeztük Pintye Tímeától, aki digitális nomád, Londonban igen szépen prosperáló cége van, amúgy thai boksz bajnok, Phuketen széttörték a bordáját, de nem ezért jött haza, és nem is azért, hogy a Mindenségit! podcastunk meghívását elfogadja, hanem mert egy televíziós adás által akart fejlődni, tanulni. Most mi tanultunk tőle: nálunk járt a Kaptafában, és remek hangulatban mesélt fegyelemről, szorgalomról, félelmekről, bizalomról, családalapításról, az életéről.Pintye Tímea:https://www.instagram.com/timea_pintye/#digitálisnomád #szabadság #motiváció #siker #boldogságKövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.instagram.com/salamonzalan/Helyszín: Úri cipő - kaptafahttps://kaptafa.hu/https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeliÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huSzámítástechnikai partnerünk a We Love Apple.http://bit.ly/438ZPpXMindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
undefined
Jul 2, 2023 • 1h 50min

#57 - Köves Alexandra: Nemnövekedés, Gazdaság, Válság, Társadalom, Jövő

A folyamatos növekedésre épülő neoliberális kapitalista berendezkedés meghaladása ma már nem utópia. Dr. Köves Alexandra, a Corvinus Egyetem docense tavaly már megismertetett bennünket a Nemnövekedés gazdasági modelljével, ám az idén Brüsszelben járt, az Európai Parlament tanácstermében rendezett Beyond Growth címet viselő háromnapos konferencián, s az ott tapasztaltak olyannyira fölvillanyozták, hogy nem csupán újfent eljött hozzánk, hanem csillogó szemekkel mesélte el: talán most, most eljutunk odáig, hogy fölfogja az emberiség, az a gazdasági berendezkedés, amiben most élünk: zsákutca! Képtelenek vagyunk igazán jól élni, fölöslegesen sokat dolgozunk, fölösleges dolgokat termelünk, s közben magunk alatt vágjuk a fát, szemétteleppé változtatjuk a Földet, kipusztítjuk az élőhelyünket, drámai mértékben csökkentjük a biodiverzitást, és mindezt miért? Újabb és újabb fölösleges cuccokért – meg hogy egy szűk elit kezében összpontosuljon a gazdasági javak nagyja?! Vajon a halálos ágyunkon a luxus autóért tett erőfeszítéseinkre fogunk hálával gondolni, s nem azokra a pillanatokra, amelyeket a szeretteinkkel töltöttünk? Jó, de akkor mi a teendő? Lecserélhető a kapitalizmus? Hogyan s mire? Alexandra – még ha olykor kitérőnek tetsző – válaszai nem szikár gazdasági válaszok, hanem valódi interdiszciplináris, filozófia, pszichológia és gazdasági válaszok. Felvillanyozó előadása után mi is azt éreztük: az emberiség előtt álló legkomolyabb kihívás talán mégiscsak kivitelezhető.Zöld Egyenlőség:https://ujegyenloseg.hu/author/ue-zold-podcast/https://open.spotify.com/show/2eUxEgwxuICLbFf0hx89x4?si=6ca40623de2949dc#nemnövekedés #gazdaság #válság #társadalom #jövő Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.instagram.com/salamonzalan/Helyszín: Úri cipő - kaptafahttps://kaptafa.hu/https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeliÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huSzámítástechnikai partnerünk a We Love Apple.http://bit.ly/438ZPpXMindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
undefined
Jun 25, 2023 • 1h 43min

#56 - Soma Mamagésa: Boldogság, Szabadság, Elfogadás, Hűség, Alkotás, Somíta

Soma Mamagésa, aki ma sokkal inkább szereti a Somíta megszólítást, egy igazi jelenség. Hazánk egyik legizgalmasabb személyisége azok között, akik celebstátuszba kerültek, vitathatatlanul. Laza, őszinte, teli van életkedvvel és energiával, nyughatatlan késztetés vezérli az állandó alkotásra, embertársai megsegítésére, s teszi ezt minden manír nélkül, ahogy az jön belőle. A legtöbben talán a Megasztár zsűrijéből ismerik, jazz-énekesként került oda, azóta spirituális tanító lett, és tucatnyi könyv szerzője. És esetünkben az sem mellékes: Mindenségit!-rajongó. Elhívtuk a Kaptafába, örömmel jött, úgyhogy azt is megkérdeztük tőle: ki ő valójában? Ez speciel nem derült ki számunkra, mert ezt a nőt képtelenség bekategorizálni. Mindenesetre rengeteget kaptunk tőle, és – ez most (tán sokak bánatára) nem egy szexista megjegyzés lesz – minden vele töltött percet imádtuk!Soma Mamagésa:https://www.facebook.com/somamamagesa#somamamagésa #boldogság #hűség #elfogadás #szabadság Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.instagram.com/salamonzalan/Helyszín: Úri cipő - kaptafahttps://kaptafa.hu/https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeliÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huSzámítástechnikai partnerünk a We Love Apple.http://bit.ly/438ZPpXMindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
undefined
Jun 18, 2023 • 1h 35min

#55 - Jasper Kata & Irsay-Nagy Balázs: Egyiptom, Kleopátra, Piramisok, Történelem

Egyiptomba beütött a ménkű, de legalábbis földrengés erejű megrázkódtatás érte az országot azzal, hogy a Netflixen most futó, a Kleopátráról szóló sorozatban a királynőt, s vele egyetemben a legtöbb szereplőt színes bőrű egyénként ábrázolják. Ezt ők történelemhamisításnak tartják, s mint meghívott szakértőink elmondták: teljes joggal! Jasper Katát és Irsay-Nagy Balázst az ELTE egyiptológiai tanszékének oktatóit persze nem szimplán popkulturális kérdések megvitatása miatt hívtuk meg, hanem azért is, hogy eloszlassanak olyan tévhiteket, minthogy a gízai piramisok dimenziókapuként szolgáltak, vagy hogy az ufók építették volna őket. Egyébként sejtettük, hogy nem, de amit elmondtak arról, hogy milyen tudományos leletek alapján rekonstruálták az építési folyamatokat, az is elég lélegzetelállító volt. Szakértőink továbbá elkalauzoltak bennünket a több ezer éves kultúra mindennapjaiba, megvitattuk isteneik szerepét és jelentőségét, sőt, még azt is megtudtuk, hogyan zajlott akkoriban egy eltulajdonított tehén kézre kerítése. S mindezt persze a szokványos könnyedség keretében.Irsay-Nagy Balázs:https://www.btk.elte.hu/munkatarsak/dr-irsay-nagy-balazs-janosJasper Kata:https://doktori.hu/index.php?menuid=193&lang=EN&vid=20673https://www.researchgate.net/profile/Kata-Jasper#egyiptom #kleopátra #történelem #edukáció #tudomány #régészetKövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434cApple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegitVagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")Műsorvezetők:Varga Tóth RóbertPázmándi GergelyFény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attilahttps://www.facebook.com/attila.szavicshttps://www.instagram.com/szavics_attila/Drón: Salamon Zalánhttps://www.instagram.com/salamonzalan/Helyszín: Úri cipő - kaptafahttps://www.facebook.com/kaptafabarhttps://welovebudapest.com/cikk/2022/3/11/gasztro-egy-rantott-kovaszos-uborkat-es-egy-defibrillatort-szeretnek-a-kaptafa-vendegei-voltunkÁllandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.https://www.facebook.com/microsound.huSzámítástechnikai partnerünk a We Love Apple.http://bit.ly/438ZPpXMindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

The AI-powered Podcast Player

Save insights by tapping your headphones, chat with episodes, discover the best highlights - and more!
App store bannerPlay store banner
Get the app